Fél óra

Fél óra

Apátia

2019. október 09. - dolgorukoj

Brené Brown texasi illetőségű szociális munkás, egyben korunk egyik igen meghatározó figurája. Nagyon érdekes és nagy hatású kutatásokat végez és publikál a sebezhetőséggel kapcsolatban. Egyszer készített egy három perces rajzfilmet, amely állatszereplőkkel mutatja be, hogy mi a különbség "empathy" és "sympathy" között.

A rajzfilmnek elkészült a magyar feliratos verziója is, ezt jópáran megosztották mostanában a facebook-ismerőseim között, sőt, viszonylag komoly oldalak is cikkeztek róla.

Nulladik pontként legyen itt egy kis nyelvlecke. Az empathy angol szó empátiát jelent magyarul, a sympathy angol szó magyar megfelelője az együttérzés. Látom magam előtt, amint ezt gimnáziumi angoltanárom óriási vehemenciával magyarázza a táblánál, mintegy örökre beégetve az agyamba. (Volt az ürgének karizmája, szó mi szó.)

 Sokáig lehetne azon elmélkedni, hogy vajon a magyarországi angoloktatás, az emberek gondolkozásra való restsége, és az oktatás általában vett borzalmas színvonalának milyen együtthatója kellett ahhoz, hogy míg rengetegen népszerűsítik a magyarított videót a facebookon, sem ők, sem a kommentelőik nem jegyezték meg (vélhetően azért, mert fel sem tűnt nekik), hogy míg az empathy szót helyesen empátiának, a sympathy angol szót igencsak helytelenül szimpátiának fordították a videót buzgó magyar feliratozói

Lehet, hogy magas szintű angol képzés kell ahhoz, hogy az ember tudja, hogy a sympathy nem csak szimpátiát, azaz rokonszenvet jelent magyarul. De az, hogy többezer ember nézi és osztogatja meg a rosszul magyarított videót, és senkinek nem tűnik fel, hogy gyerekek, itt valami sántít, ez a szerencsétlen szarvas itt most nem rokonszenvet, hanem együttérzést kap! Miért van az, hogy se a youtube-on, de a facebook-posztok alatt nem írta ezt oda senki? Nem tűnt fel senkinek? Esetleg feltűnt, de kételkedett magában?

Azt bizton állíthatjuk, hog a legtöbb iskolában vacak az angoloktatás, de konyhaszinten ma már bárki megtanulhat angolul, ha máshogy nem, filmnézéssel. Viszont az milyen pusztító gondolat már, hogy kételkedni, kérdezni sem tanítja meg senki az embereket?

Senki nem szokott mögé gondolni, utánanézni annak, amit olvas vagy hall? Vagy ez a csúcsértelmiség privilégiuma? 

"Ezért tart itt ez az ország" - mondhatnám, és nem csak az ország. Ez egy olyan világ, ahol az számít környezetvédőnek, aki elektromos autóval jár és az aliexpress-ről rendeli a bambuszszívószálat. Agyalni nem trendy, na!

 

 

 

A paradicsomi félóra

Egy Francesco Cirillo nevezetű srác találta ki a pomodoro-módszert, amely a nevét a paradicsomalakú időmérőről kapta. Huszonöt percig fókuszálsz egy dologra, utána következik öt perc szünet. Számomra a legrevelatívabb időgazdálkodási módszer. Alább az én filozófiám vele kapcsolatban.

Félóra. Vagy fél óra? Harminc perc. Van, amiből sok. Félórát féllábon állni nagyon sok. Másból meg kevés. Ha napi félórát alszol, hamarosan meghalsz. Viszont délután félórát szunyókálni csodálatos – nem egyszer ez mentette meg az életemet és a józan eszemet.

Fél órát nagyon könnyű elpazarolni facebookozással, értelmetlen, semerre nem vivő agyzsibbasztó dolgokkal. Kicsit nézegetsz celebeket az instagramon, és hopp, máris elment félóra vagy több is. De fél óra alatt rengeteg mindent lehet teremteni.

Az is a jó a félórában, hogy nem nehéz besuvasztani valahova a napodban és nem érzed nagy áldozatnak. Egy félórás dolgot sokkal kevésbé fogsz halogatni, mint egy egyórásat, hiszen félóra semmiség.

Közben pedig rengeteg idő az. Próbáld ki, hogy csak fél órát olvasol egy könyvet. Félórán át végzel egy online kurzust. Vagy fél órát írsz. Mindegy, mit, mondjuk levelet az exednek. Félórát törődsz azzal, ami benned van. Browserek bezárva, telefon lefele fordít, időzítő indul, és fél órán keresztül egyetlen dologra fókuszálsz. Hú, ezt mind én csináltam? És csak félóra alatt?

Eleinte elég annyi, hogy kipróbálod, és megtapasztalod, mennyi mindenre elég. Aztán, - ha már érzed, milyen erő rejlhet mindössze harminc percben – elkezdheted tudatosan használni. Minden nap foglalkozol fél órát azzal, ami neked fontos, amiben haladni szeretnél, amiben el vagy akadva, amire úgy érzed, nem jut időd. Például azt mondod, hogy minden nap szortírozok, pakolok otthon. Igen gyorsan rend lesz. Minden nap fél órát jógázom. Vagy rajzolok. Olvasok a gyerekeimnek. Sétálok. Írom a könyvemet.

Érdemes megérezni először, mekkora hatalom, tartalom, erő lehet abban a fél órában. Akkor elkezded megbecsülni és tisztelni. Utána elkezded használni. És talán nehezebben esik majd elpocsékolni is.

Fél óra semmi. De a világ lehet.

Ezen a blogon a fél óra alatt született írásaimat fogom publikálni. Ha több lenne a témában, akkor is a harminc perces verzió kerül ide. Ha kevesebb, akkor addig erőltetem, nyüstölöm a szöveget, amíg le nem telik a félóra.

  

süti beállítások módosítása